Az Ébredés Fája

Az Ébredés Fája (https://www.facebook.com/azemlekezesfaja/?ref=br_rs) egy olyan önismereti és spirituális társasjáték, ami, ha szeretnéd, játékosan és könnyedén mutat irányt a fejlődéshez. A játék során felismerheted lélekmagodat és a Forrás energiájával összekapcsolódva, megélheted önmagad teljességét, valamint ráláthatsz arra, hogyan tehetnéd még hatékonyabbá életvezetésedet. Az Ébredés Fája segíti a régi, személyiségedet már nem szolgáló sémák elengedését és az új, előrevivő minták befogadását, energiáinak lehorgonyozását.

Az Ébredés Fája társasjátékot Tombor Éva (több mint 10 éves szakmai múlttal rendelkező életvezetési tanácsadó) a „változni jó” és a „változni öröm” elgondolásának szellemében hívta le, és keltette életre, annak érdekében, hogy ezt az üzenetet minél több emberhez eljuttathassa. Büszke vagyok rá, hogy abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a játék megalkotója után én lehetek az ország második hivatalos játékvezetője.

A játékban történő részvételhez előképzettség nem szükséges, elegendő az a tiszta szándék, hogy szívesen tekintünk önmagunkba és képesek vagyunk másokra is tekintettel együttműködni. Ez által csodás megéléseket is szerezhetünk. A játék különböző témakörök alapján gyűjtött kártyacsomagok segítségével teszi lehetővé önmagunk és/vagy aktuális élethelyzetünk megértését és továbbgondolását (minden játékoshoz egyénre szabottan érkezik a témaválasztás). Ennek hatására a játék szinte észrevétlenül, finoman tanít.

A játék alsó korhatára 18 év, felső korhatára nincsen, a foglalkozás minden esetben képzett játékvezetővel zajlik.

A játékosok a szabad választás jogán, saját ritmusuk és mértékük szerint vállalhatják érzéseiket és fogadhatják be mások világát, gondolatait. Így keltjük életre a csoportenergiát, amely olyan témákban is segítséget nyújthat, amire a résztvevők talán nem is gondoltak volna.

 

Technikai részletek

A játékosok száma: minimum 2 fő, maximum 5 fő

A játék időtartama: a résztvevők száma alapján változik a játékidő.
2 fő esetén 3 óra,
3 fő esetén 4 óra,
4 fő esetén 5 óra,
5 fő esetén 6 óra.

 A játék menete

Az Ébredés Fájának gyökereitől indulva haladunk tovább az ágak és a lombok felé, majd egy teljes kört bejárva a gyökerekhez is térünk vissza. Mindezt 4 játékkör alatt tesszük meg. Az első kör előtt egy rövid relaxációval elcsendesítjük elménket és ráhangolódunk a játékra, majd innen folytatjuk tovább a Fa és önmagunk felfedezését.

Az első kör az „Ismerj meg” kártyacsomag domináns tulajdonságunk, vagy a minket éppen foglalkoztató témakör megjelenítéséhez járul hozzá.

A második kör az erényeinkkel való találkozást teszi lehetővé, amely azon túl, hogy megerősíti a bennünk hatékonyan működő tulajdonságainkat, másokban is fejlődést hozhat az adott témában. Az aktuálisan megmutatkozó erény-kártya gyakran abban is utat mutathat, hogy észleljük, jelenleg, mire érdemes támaszkodnunk.

A következő szakaszban az erényeinknél megismert és begyakorolt módszer alapján találkozunk eddig még nem észlelt, jelenleg a háttérben zajló gátló működéseinkkel, mechanizmusainkkal. Ha úgy döntünk, hogy az adott témakörben változást szeretnénk, megtapasztalhatjuk az önfejlesztő folyamatok örömét és ráláthatunk a fejlődési lépcsőfokaink elemeire.

A negyedik körben összegezzük a megszerzett tapasztalatokat és megoldást találunk a továbblépéshez. Az önismereti társasjátékok világában először, a csoport kezdeti segítségével a résztvevők képesek önállóan megalkotni a feltárt tudati minta újraprogramozását, amelyet egy egyedi mantra-kártyán írott formában haza is vihetnek magukkal. A folyamat végén megtörténik a megszerzett tudás hétköznapokra való átültetésének első lépése.

Az Ébredés Fájával való találkozást egy kellemes vezetett relaxációval zárjuk, melyben rögzítjük a játékosok által megalkotott új mintákat.

Az Ébredés Fájának szellemi háttere:

„Mikor önmagunkra emlékszünk, visszakerülünk az életünk ösvényére, rálátunk érzelmeinkre, érveinkre, és ezáltal, számos részlete az életünknek értelmet nyer. Az emlékezés ereje feloldja tudatunk ellenvetését, a félelmet és az elvárásainkat. Önelfogadást és önszeretetet ébreszt, majd megajándékoz egy számunkra megfelelőbb, tisztább tudati működéssel.

Mikor egymásra emlékszünk, felismerjük a ’minden egy’ érzését, visszatér hozzánk a változásba vetett hit érzése és a csoportos együttlét öröme. Gyakorlati formában megtapasztaljuk a másokban is élő valódi belső szépséget, mely önzetlen és biztonságot nyújt”.

Ha megszólítottuk e pár sorral belső világodat, Az Ébredés Fája szeretettel vár egy találkozásra!

Huszágh-Winkler Móni
Az Ébredés Fája hivatalos játékvezetője